Muhammad Ali, an American Heavyweight boxer said: "Impossible is just a big word thrown around by small men who find it easier to live the world they've been given than to explore the power they have to change it. Impossible is not a fact. It's an opinion. Impossible is not a declaration. It's a dare. Impossible is potential. Impossible is temporary. Impossible is nothing."
2013. május 21., kedd
CrossFit Games Regionals
Elérkezett az idő amikor már tudok írni arról mi is történt. Hogyan estem ki, mi is történt valójában, taktikai hiba volt-e?
Szépen sorban kezdeném ott ahol az előző bejegyzést abbahagytam. Vagyis elérkezett a regionális első napja. Nagyon izgatott voltam. Ment minden simán. Reggel fél nyolckor versenyzői eligazítás, majd szépen kezdődött a verseny. Először a csapatok, majd a lányok, végül a fiúk jöttek. Míg a csapatok meg a lányok mentek nem történt semmi extra. Én már nyomtam volna, így hosszúnak tűnt a várakozás. 11:30kor jöttem én. A 6. pályán csináltam, vagyis a futamomból én voltam a legjobb az open alapján. Ez a hely volt mindig a legközpontibb helyen. Szóval kezdtük. Szépen bevonultunk, bemutattak minket sorban. Visszaszámlálás és nyomjad neki! Az evezés könnyedén lement 1'43-as átlag tempóval. Jött a thruster. Az is sima volt. Egyben lement, bár a végére már nem volt olyan gyors mint szerettem volna. Savasodott a lábam rendesen. Jött a 30 húzódzkodás. Egyben akartam, mint mindig. Sajnos nem ment. Az alkarom a végére annyira besavasodott, hogy 28nál leestem a rúdról. Gyorsan visszapattantam és még így sikerült új csúcsot mennem 5'59 lett az időm. Ezzel meg voltam elégedve, mivel új rekord, plusz 6 perc alatt akartam csinálni, ami végül is összejött. Következőnek fél 5kor jövök.
Délután csináltam a dolgom. Regenerálódtam, ettem, pihentem, stb.
Megint én jöttem. Melegítettem, rendben ment minden. Lassan pakoltam fel a súlyokat míg elértem a 102kilót. Izgultam, hogy fog menni.Bár már többször teljesítettem, soha nem lehet tudni. Sima volt, ha lehet ilyen ez volt az eddigi a legsimább próbálkozás. Megnyugodtam, menni fog ez! Szólítottak, beállítottak minket szépen egy sorban. Vártunk, és vártunk. Túl sokat vártunk. Kihűltem. Éreztem, de úgy gondoltam nem lesz baj. Bemelegítésnél többször megvolt a 102 kiló. Kimentünk. Legelöl voltam középen. A központi hely miatt engem figyelt legjobban mindenki. 3-2-1-GO! Elkezdtem felpakolni a tárcsákat a rúdra. Mondjuk ez a csoda-szorító kicsit megtréfált, nagyon nehezen sikerült leszednem a rúdról. Végül is sikerült, feltettem a 102 kilót. Beülve felvétel, lökés, és jöhetett a guggolás. Picit nehéz volt felszedni meg kilökni, mert mint mondtam hideg voltam. Nem voltam üzemhőmérsékleten. Megvolt az első, megvolt a második, a harmadik kibillent. Nem aggódtam, volt bőven időm még, és végre bemelegedtem a próbálkozásban.Rámentem ismét. Most sima volt a felvétel és a lökés is. Guggoltam egyet, guggoltam még egyet. Jön a harmadik. Lassan lemegyek, és az történt amire nem számítottam. Kifordult a könyököm. Belenyilalt, és fájt. Megpróbáltam még azért menteni amit lehet, de már nem jött össze egy ismétlés sem, mivel egyáltalán nem tudtam tartani ilyen karral a súlyt. Bosszús voltam, de ekkor még úgy tudtam mehetek tovább, csak ez a feladat lesz érvénytelen. Két perc és jött a burpee- muscle-up. Nagyon sz@rul ment. Nem sikerült hét perc alatt teljesíteni a 30 ismétlést. Végig fájt a karom. Nagyon szarul éreztem magam. Azt hittem hajthatok azért, hogy valamire való eredményem legyen ezután. A nap végén kiderült, hogy töröltek, de lenyomhatom azért a többi feladatot. Nagy nehezen összeszedtem magam. Másnap is elmentem a versenyre, ahol közölték, hogy fuck off, nekem ott már nincs dolgom. Na ez vágott végleg tacsra. Teljesen összezuhantam.
A hétvége innentől kezdve vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Nagyon rosszul éreztem magam amiatt ami történt, de emellett nagyon örültem Lacee-nek. Szó szerint az egyik szemem sírt a másik nevetett.
Mostanra eljutottam arra a szintre, hogy belenyugodtam, de dühít a dolog. Ha előre tudom, hogy kiesek ha nem sikerül, akkor is a 100 kilón kezdek! Ennek mennie kellett volna! Nem tudom mi lehetett a baj. Talán, hogy kihültem. Talán, hogy nem szoktam hozzá a kamerákhoz, meg a közönséghez. Nem tudom... Most egyszerűen csak vissza akarok menni és szét akarom tépni a rudakat! A visszaszámlálás elkezdődött! Még 10 hónap!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése