Ezer méter magasan
Végre volt erőm összeszedni magam és már az ujjaim is mozognak valamelyest szóval elkezdem szenvedéseim történetét.
Eljött a várva várt szombat reggel, végre megcsinálhattam amit még év elején tűztem ki magam elé a 2013-as évre. Jöhetett az 1000m kötélmászás. Ha előre tudom milyen nehéz lesz, nem biztos, hogy nekikezdek. Bár soha nem lehet tudni, az hogy nehéz egy feladat még sose állított meg a végrehajtásában.
12:15kor kezdtük el jó-páran a saját ezresünket. Sokan burpee-ztek, volt aki swing-elt, felső szélmalmot csinált, vagy éppen tolódzkodást. Hát mondanom sem kell az enyém tartott messze a legtöbb ideig.
Szóval belekezdtem. Szépen haladtam előre. Jöttek egymás után az ismétlések. Az első 30 kötélmászásnál 20'12nél jártam. Pozitív voltam mivel akár milyen lassan is mentem fel a kötélen 10-15 másodperc alatt le-fel megjártam, így nem vett sok időt igénybe a dolog és viszonylag sokat tudtam pihenni. De még így is fáradt az alkarom rendesen, de jó volt a lábkulcsom és 3-4 fogásból fent voltam így nem volt gáz. Viszont a cipőm az mondhatni leégett a lábamról. Már csak egy nagyon vékony kis szövet rész választotta el a lábam a kötéltől. Ami ily módon eléggé nyomta a lábam és ki is dörzsölte rendesen már itt, az elején. Elkezdett fájni minden mászás, a lábamban. Aminek az lett a következménye, hogy gyengébb lett a lábkulcsom, ezáltal erősebb kellett hogy legyen a fogásom. Fáradt az alkarom is, gyorsabban mint gondoltam. Túl voltam az egynegyedén, a lábam már irtóan fájt és a leukoplaszt ellenére rengeteg helyen lejött a kezemről a bőr amit tudtam, hogy később kritikus lehet. Ekkor kaptam egy másik cipőt a Matyitól ami erősebbnek tűnt mint amit én hoztam (föleg mivel már szét volt szakadva), ami sokat segített. Ki is tartott a végéig, bár a lábam innentől kezdve végig éreztem.
Egy óra telt el és én túl voltam 300 méteren. Sok volt még hátra, jött egy holtpont, de hamar túljutottam rajta. Még nem voltam fáradt. Lassabban, de haladtam a méterekkel.
2 óra telt el és én megvoltam a felével. Viszont ennek ára volt. A kezem ekkorra már mindenhol fel volt szakadva, a lábfejem sajgott ahol a kötél kidörzsölte, és az alkarom rendesen be volt állva. Itt tartottam egy hosszabb pihenőt. Hengereztem az alkarom, bekentem sportkrémmel, vittem be rendesen energiát és pihentem. Ekkor már nagyon fáradt voltam. Nehezen tudtam elképzelni, hogy végig tudom csinálni. Nagyon messze volt még a vége! Csüggedt voltam, de a pihenés jót tett. A pihenőben kaptam a Jencitől egy kesztyűt is ami ismét sokat segített a komfort érzeten, bár csúszott egy picit, de legalább nem fájt annyira a tenyerem.
Innentől kezdve nem tudom az időket, azt hogy mikor mi történt. Egybefolyik az egész. Talán nem is voltam teljesen magamnál. Nagyon nehéz és fárasztó volt minden egyes mászás.
Hát nekikezdtem a második felének. Elég lassan haladtam, sok holtponttal. Volt mélypont a 600 méternél, ez nagyon rossz volt. Itt főleg fejben kellett összeszednem magam. Mire eljutottam 750méterig már teljesen készen voltam. Le akartam feküdni aludni, nem volt semmi energiám. Mikor megvolt a 750. méter majdnem leestem a kötélről annyira elfogyott a kezem. Itt is volt egy kényszerpihenő. A földön feküdtem és nem tudtam mit kezdeni magammal. Aludni akartam, de tudtam nem hagyhatom abba. Nagyon fáradt voltam és még sok volt hátra. Nagyon meg volt gyűrve a lelkem. A sírás küszöbén álltam. Csak azért mentem tovább, mert belegondoltam hogy soha többé nem fogom még egyszer megpróbálni ezek után.
Lassan haladtam. Nem is jutottam sokáig, 780 méternél meg kellett állnom. Nem jutottam túl még az előző holtponton. Innentől kezdve egyesével számoltam a mászásokat. Minden egyes mászás után meghengereztem és megnyújtottam az alkarom, és minden ötödik mászás után a csípőhorpaszom is lenyújtottam, mert ekkora alig tudtam felemelni a lábam. Érdekes módon így "felgyorsultam". Lassan tudtam csak mászni, de legalább haladtam. Nem álltam egy helyben. Valahogy eljutottam az utolsóig. Én úgy terveztem, hogy majd csak úgy felpattanok és a végét majd mélyről kitörő erővel fogom megcsinálni. Nem így lett. Ugyanúgy le kellett hengereznem, nyújtanom magam mint az előző 200 méteren. Nagyon görcsölt mindenem, főleg az alkarom meg a bicepszem.
Végül is sikerült teljesíteni ezt a kilátástalan dolgot. Soha többé nem látnék neki még egyszer. Ez az a dolog amit ne próbáljatok ki otthon! :D
Másnap nem tudtam behajlítani, illetve kinyújtani az ujjaimat. Izomláz van az alkaromban (ezt nem tudom hangsúlyozni mennyire fáj), bicepszemben (ez teljesen elhanyagolható, volt már nagyobb egy-egy "normál" edzéstől), csípőhorpaszomban (nem tudom felemelni a bal lábam!!), meg a combközelítőmben (na ezt is érzem rendesen). A tenyeremen 16 szakadás van az 500. métertől kezdve, ami csak súlyosbítja az alkarom fájdalmát (de most tényleg! nem birok fékezni a bringán, mert nincs elég erőm behúzni azt!).
A következő nagy kihívás, ahol ennyit akarok szenvedni az egy nemzetközi verseny lesz. Legalábbis remélem. Bár úgy tűnik nem tudok elmenni egyre sem a következő regionálisig (szokásos: pénz, pénz, pénz, egyedül ezeket nem tudom finanszírozni). Addig is edzek, de most biztos, hogy pihenek pár napot!
Kellet egy perc mire észbe kaptam, hogy le kéne fényképezni!
A végén csak meglett az összes mászás!
